Amikor belépsz valhová: köszönsz! Akik fogadnak valahogyan válaszolnak, reagálnak a jelenlétedre. Így tesz egy baba is, amikor felsír, köszön, tehát üdvözöld! Üdvözöld úgy, mint nagyon várt kedves ismerőst, legjobb rokonodat! Hiszen ez természetes is, ne fogd vissza magad!
Fogadd úgy, mint a föld a napfényt, a virág a harmatot, igazi ajándékként!
Mondd el neki mennyire vártad – gondolod nem érti? Dehogynem, hiszen eddig is a te hangodat hallotta, és biztos, hogy érti az érzelmeket, amelyeket a mondatokban kifejezel. Dudorássz, amíg az öledben van, és ha csitítod a “csitt” a legrosszabb. Olyan rendre utasító! Ne csiccsegj és ne sziszegj, kerüld az ilyen hangokat! Biztonságot és elfogadást a mély magánhangzók sugallnak: a, o, u. Ezért inkább mondd, hogy “jól van, jól – anya vagyok – nyugalom – tudom, tudom”!
…és ne rázd – nem koktél – ringasd, vagy simogasd! Gondolj bele, ha fáj valamid és még a villamos is ráz, talán jól esik? Csak egyre rosszabb!
Ezek az első életélmények meghatározóak a jellem alakulásában. Bármilyen furcsa: az emlékek megmaradnak, az érzés-élmény emlékek erősen beágyazódnak a gyermek lelkébe. Nagyon fontos, hogy az első hónapokban azt az érzést kösse hozzád, hogy biztonságot jelent a közelséged, semmiképpen nem fájdalmat!
Vannak tévhitek, amelyek szerint a babák sírnak és majd abbahagyják! Nos, ha belefáradnak és azért hagyják abba, az neked régen rossz. Egyik baba sem sír azért, hogy önmagát szórakoztassa, a sírás jelzés: az jelenti “Bajban vagyok, segíts!” Majd megtudod, amikor 13 éves lesz, milyen az, ha szólsz és újra és újra, de nem figyel rád! Ez a viszonzás, ha kicsiként ő szól és újra és újra, te pedig nem figyelsz rá! A tudatalatti emlékezés a pubertás kezdetén elemi erővel tör a felszínre. Nem elég egy csecsemőt etetni és tisztába tenni, ennél ő sokkal többre vágyik: teljes elfogadásra! A közös sors elfogadására, hogy az életed elválaszthatatlan részének tekinted – ő ugyanis így tekint rád.
Ahogy telnek az évek: az a vágya, hogy közösséget vállalj vele, nem változik meg és nem gyengül. Amelyik szülő ezt megérti, a világ legjobb gyermekeit neveli fel. A gyermeked ugyanis mindig törekszik rá,hogy megfeleljen neked, ahogyan te is tetted a szüleiddel.
Bizony komoly “negatív munka”, amikor egy szülőnek sikerül elérnie, hogy a gyermeke nem kér belőle. Sok gonoszságot kellett cselekednie a gyerek alapvető, magával hozott jelleme ellen. Gondold csak át!
Ami elsőre tetszik neki: azt úgy fogadd el – ha más a kedvenc színe, ha felfedező jellem, ha félénk, ha egyes hangokat nem kedvel, ha tetszenek neki a növények, vagy a képléken dolgok, vagy a szórható elemek – pedig te éppen nem ezeket kedveled. Nos, fogadd el, hogy Ő egy másik emberi lény, nem a te kicsinyített másod!
Ne akard meggyőzni, vagy átnevelni az ízlését! Előfordul, hogy egy vagány, kicsit férfias jellemű anyukának “rózsaszínkedvelő”, cicás , vagy éppen félénk gyermeke születik. Ám előfordul a fordítottja is. Egyik sem könnyű, de a kulcs a szülőnél van. Még beszélni sem tud, de tudja jelezni, hogy mi tetszik neki és mit nem szeret. Figyeld és észreveszed! Ha ilyenkor azt jelzed, hogy neked bezzeg nem tetszik az ő választása, abból azt érzi, hogy nem vagy elégedett vele. Pedig csak közösséget akart létrehozni veled, te pedig elutasító voltál. Ne tedd! Fogadd el, hogy más az ízlése, az érdeklődése. Nem jobb, vagy rosszabb a tiédnél, csak más!
Második lecke: nézd szereteten keresztül, minden tettét! … (folytatás következik)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: